2011. március 31., csütörtök

Autó WIP/2


Így már gondolom jobban rá lehet ismerni.:-) Még a márkajelzésből is felfedtem egy apró részletet.
Mivel a fényképezés nem vált be, most megpróbáltam darabban bescanelni. Azt még nem tudom, hogy oldom meg, ha az egész rajz kész lesz. A3-as méretben készül ugyanis, Bristol kartonra. A nagyon világos részek 4H, 2H, H-s ceruzával készültek. A nagyon fekete részekhez 6B-s ceruzával "gyilkolom" a papírt, mivel még nincs meg az áhított Mars Lumograph készletem, ami az eszméletlen fekete 8B-st is magába foglalja.

Kíváncsi vagyok, hogy felismerhető-e, milyen az autó színe? Szerintetek? Várom a tippeket!:-)

2011. március 29., kedd

Új rajz WIP







Ezzel a rajzzal foglalkozom már egy jó ideje.
Felismeri valaki a "modellemet"?

2011. március 26., szombat

Goethe és a színek

    Bár Johann Wolfgang von Goethe nevét hallva először a Faust jut eszébe mindenkinek, mégis a költő és gondolkodó élete legnagyobb művének színekről készült tanulmányát tartotta. Még halála napján is azt emlegette, menyét megkérte, hozzon neki jegyzetlapokat és folytatni akarta kísérletezéseit. "Zur Farbenlehre" című, több mint 2000 oldalas tanulmánya talán azért nem híresült el, mert némely téziseit a tudomány megdöntötte, de ennek ellenére még ma is a legkomplexebb színekről készült tanulmányként tartják számon.

Mivel hallottam róla, hogy Goethe maga is megpróbálkozott a festéssel, ezért mindig érdekelt, hogy vajon miért nem látni a képeit sehol. Az újságban olvastam, hogy Weimarban a Goethe-Nationalmuseumban május 22.-ig kiállítás tekinthető meg Goethe színtanulmányáról és egyből eldöntöttem, hogy azt mindenképpen meg akarom nézni. A hab a tortán, hogy a kiállításon Goethe "titkos" akvarelljeire is rábukkantam. Sajnos fényképezni nem lehetett, de talán egyszer az interneten is megtalálom a képeket. Eddig ugyanis hiába kerestem.

Goethe háza Weimarban

Goethe sokat utazgatott Olaszországban és ott csodálta a tájat, naplementét. Szerette volna lefesteni, de nem tartotta magát jó festőnek, nem tudta, hogyan keverje ki a színeket. Híres festőket kérdezett meg, de ők sem tudtak segíteni.
Így amikor hazautazott Weimarba, egyből kísérletezni kezdett. Azt már hallotta Isaac Newton angol fizikustól, hogy a színek fénytörés által keletkeznek. Ő is készített egy prizmát, amit vízzel töltött meg. Ha egy ablak elé tartotta, akkor megpillanthatta a szivárvány színeit.

Goethe azt is felfedezte, hogy a színek a szemünkben is keletkezhetnek: "Ha egy színes négyzetet egy ideig kitartóan figyelünk és utána egy fehér falra nézünk, akkor a fehér falon egy másik szín fog megjelenni."

Miért sárga a nap és miért lesz vörös amikor lenyugszik? Ez a kérdés is sokat foglalkoztatta, miközben a természetet járta: "Amint átnéztem a prizmán, világossá vált számomra, hogy a színek keletkezéséhez három dolog szükséges: fény, sötétség és egy zavaros közeg."
A fénynek önmagában nincs színe, de míg a Földre ér a Napból sok "atmoszférikus párán" kell áthatolnia. Ezek azt eredményezik, hogy színeket látunk, amik változhatnak.

Goethe meg volt győződve arról, hogy a színek befolyásolják hangulatunkat. Saját házának szobáit különböző színekre festtette: étkezője sárga, szalonja kék, dolgozószobája zöld volt. Ez utóbbi szobában írta többek között a Faustot és színtanulmányait:


Goethe rendszerezte is a színeket és egy színkeréken tüntette fel a 3 alapszínt és a belőlük keverhető színeket:


Bár a Newton matematikai természettudományos elveinek ellentmondó fizikai rész miatt Goethe tanulmányát a kor elutasította, a történelmi áttekintő rész és a színek pszichológiájával foglalkozó rész még napjainkra is kihat: pl.stílustanácsadás, lakberendezés.

Aki teheti, az látogasson el egyszer Weimarba. A csodálatosan felújított történelmi épületeken, sétálóutcákon kívül érdemes megnézni Nietsche házát, Schiller házát. A Schiller-Múzeumban megcsodálhatjuk Rembrandt grafikáit. És végezetül nem hagyhatjuk ki a Liszt-Múzeumot sem, ami egy kertészházban található, ahol Liszt Ferencünk a nyarakat töltötte. A város zenei főiskoláját is róla nevezték el.
Weimar a Világ Kultúrális Örökségének része, amit nem is csodálok a sok múzeum és műemlék láttán.

2011. március 21., hétfő

Kiállítás

    Nagy meglepetésben volt részem a 1822 Frankfurter Sparkasse hobbyfestő versenye kiállításának múlt heti megnyitóján. A "100 Jahre" (100 év ) című rajzommal ugyanis második helyezést értem el. Már annak is örültem, hogy a kiállításra bekerült a képem, de hogy díjat is nyerek, arra nem számítottam, így most annál nagyobb az öröm.

A nyertesekről készült fotót megnézhetitek a bank honlapján. (Én nem mertem "ellopni" a blogomra, ki tudja milyen személyiségi jogai vannak a szereplőknek.)
Itt láthatjátok az első és harmadik helyezett munkákat is, az én rajzomat pedig már ismerhetitek innen .


Bal oldalon az én rajzom, középen az 1. helyezett, jobbra pedig a 3. helyezett.
Persze a többi alkotás között is láttunk sok gyönyörű képet. Még a kis "modellem" is megcsodálta őket:

2011. március 16., szerda

Amish lányka


Ezt a rajzot a nagynénémnek készítettem, az ő kedvence ugyanis az Amish foltvarrás, de ezzel a rajzzal is sikerült neki örömet szereznem.
A rajz alapjául szolgáló fénykép Bill Coleman munkája.

2011. március 11., péntek

Fény és árnyék

    Ha megfigyeljük környezetünket, akkor láthatjuk, hogy a természetben nincsenek körvonalak. A fények és árnyékok alkotják a formát. Bár rajzoláskor körvonalakkal bejelöljük a különböző színértékű területeket, ezeket a körvonalakat azonban a tónussal vagy radírozással el kell tüntetni, hacsak nem karikatúrát vagy gyerekkönyv illusztrációt szándékozunk rajzolni.

Amikor a fénysugarak egy felületre vetődnek, akkor bizonyos előre megjósolható szabályok szerint viselkednek, amit érdemes megtanulni, mert helyes alkalmazásukkal fokozhatjuk rajzunk élethűségét.


A fény egy adott felületről 2-féleképpen verődik vissza: tükröződve vagy szórtan.
A tükröződő fényvisszaverődés legismertebb formája a csúcsfény, amikor például egy gömb alakú tárgy egy pontban visszaveri a fehér fényforrás színét, ezért ott egy fehér folt látszik, mint a fényképen fent.
A tükröződő visszaverődésnél a fénysugarak beesési szöge egyenlő a visszaverődés szögével. Sok könyv ezt figyelmen kívül hagyva azt állítja, hogy a tárgyakon a csúcsfény  a tárgyak közvetlenül a fényforrásra néző részén van. A valóságban azonban erre a részre a fénysugarak merőlegesen érkeznek és ugyanúgy vissza is verődnek a fényforráshoz, így nem láthatjuk őket. Amit mi csúcsfénynek látunk, az az a terület, ahonnan ugyanolyan szögben verődnek vissza a fénysugarak, mint ahogy beesnek. A képen lévő golyó például nem szemből kapta a fényt, hanem jobbról, kissé felülről. A legvilágosabb folt, a csúcsfény pedig szinte velünk szemben van.

A szórt visszaverődésnél a fény nem a fent említett szabály szerint viselkedik, vagyis hogy a beesés szöge egyenlő a visszaverődés szőgével, hanem minden irányba egyenletesen verődik vissza.
Itt is él a téves nézet a köztudatban, hogy a tükröződő visszaverődés polírozott tárgyról, a szórt visszaverődés pedig durvább felületről történhet. Valójában azonban mindkét visszaverődéssel találkozhatunk a legtöbb anyagnál. A legszembetűnőbb különbség, hogy a tükröződő visszaverődés a fényforrás színét veri vissza, a szórt visszaverődés pedig gyakran a tárgy színét viseli.

A 2 fajta visszaverődés arányát részben a tárgy anyaga határozza meg. A fémeknek magas tükröződő visszaverődésük van és nincs szórt visszaverődésük. Részben pedig a beesés szöge: ha alacsony szögben esik a fény a tárgyra, akkor általában tükrözőbb a visszaverődés.
A tárgy durva vagy sima felületének azonban semmi köze hozzá, hogy csak ilyen vagy csak olyan visszaverődés lehetséges-e róla.

Érdemes gyakorolni, megfigyelni környezetünkben, hogyan verik vissza a fényt a tárgyak. Ha megértjük egy gömb visszaverődéseit, akkor ennek hasznát tudjuk venni alma, vagy akár homlok, orrhegy, orrcimpa, arc, áll rajzolásakor is.

2011. március 7., hétfő

A szemünk csal



Ez a videó is arról szól, hogyan csap be bennünket a szemünk. Az "Őrült gyémántok" mindegyikének ugyanaz a tónusa. Vagy mégsem?
Minden esetre gondolom, ez elegendő bizonyíték rá, hogy szükségesek a korábban említett segédeszközök, mert a szemünkre nem bízhatjuk magunkat.
(Ha érdekel a megoldás: a kis rombuszok nem egyszínűek, mert a tetejüknél világosabbak, az aljuknál sötétebbek. Persze a szemünknek ez sem tűnik fel.:-))

2011. március 4., péntek

Hasznos segítők sk. - 2. rész

    Még 2 hasznos segédeszköz van, melyeket házilag is elkészíthetünk. Előbb azonban nézd meg az alábbi fényképet alaposan! A számozott négyzetek közül melyik fehér és melyik fekete?


Azt gondolnánk, hogy az 1-es és 3-as fehér, a 2-es pedig fekete. A valóságban azonban az 1-es négyzet a színérték skála közepére, az 5-ös körüli értékre (középszürke) esik. A 2-es négyzet az 5-ös és 6-os érték között van, a 3-as négyzet pedig egészen sötét, 3-as körüli értéket kap (sötétszürke).
A fehér szín árnyékban tehát lehet sötétebb, mint a fényben úszó fekete. (Na jó, a nyomtatóm nem nagyon veszi komolyan a fekete nyomtatást, ezért inkább sötétszürke.) Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor oda lesz a rajzunk realitása.

Hogy a szemünk ne tudjon így becsapni, készítünk egy egyszerű eszközt. Fehér papírból kivágtam 2 db 6 x 4 cm-es darabkát. Mind a kettőt kilukasztottam egy irodai lukasztóval. Ez lesz a színérték keresőm. Az egyik papírt ráteszem mondjuk az 1-es négyzetre, a másikat pedig a színérték skálámon mozgatom addig, míg a megfelelő értéket meg nem találom. A kis luk segít, hogy csak az adott részre koncentráljak. A papír semleges fehérsége megakadályoz abban, hogy más szín hatására sötétebbnek vagy világosabbnak látsszon a keresett színérték.
Rajzolás közben is időnként össze lehet hasonlítani a fénykép és a rajz színértékeit.

A másik hasznos segédeszköz a tortillon, mely a rajzdörzsölőhöz hasonlóan a tónusok összemosásához kell. Ennek a rajzdörzsölővel ellentétben csak az egyik vége hegyes és nem olyan keményre préselt.
Mivel készen nem nagyon kapni így kénytelen az ember néha saját maga készíteni. Ehhez egy A4-es lapot vízszintesen magam elé fektetek. A bal felső saroktól lefelé lemérek 2,5 cm-t, míg a jobb alsó saroktól felfelé mérek le 2,5 cm-t. A két pontot összekötöm és a lapot a vonal mentén ketté vágom.


Így 2 darab tortillont tudok készíteni. A papírt a keskenyebbik (2,5 cm-es) oldalánál kezdve nagyon szorosan feltekerem, leragasztom. Egy vékony kötőtűvel vagy dróttal óvatosan belülről kinyomom a hegyét.
Ezt a tortillont a finomabb részek elkenésére praktikus. A nagyobb területekhez az ujjam köré csavart papírkendőt használok.

Egy másik változatban vízbe áztatott papírtörlőt tekernek fel fogpiszkálóra. A papírnak túl kell nyúlnia a fogpiszkáló hegyén. Ezt nem kell ragasztani, mert amikor a papír megszárad, ráfeszül a fogpiszkálóra.

Elkenéskor a tortillon felveszi a grafitot, ezért időnként finom csiszolópapírral le kell tisztogatni. Érdemes külön tortillont használni a sötét és külön a halványabb tónusok elkenéséhez, nehogy bekoszoljuk a világosabb részeket.

A tortillonnal ne dörzsöljünk a papírra merőlegesen, mert benyomódik a hegye!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...