Ha már piros, akkor legyen is az. Szintén postai levelezőlapra készült. Itt kipróbáltam a grisaille módszert, ami a festészetben volt használatos. Fekete-fehér aláfestést jelent.
Először megrajzoltam grafittal a tulipánt és tónusoztam is. Utána gondoltam, kiszínezem. Mivel azonban már máskor pórul jártam a "rászínezéssel", így most óvatosabb voltam. Egyszer ugyanis egy portrét próbáltam kiszínezni. Olvastam ugyan, hogy a festőket óva intik attól, hogy grafittal rajzolják meg a vázlatot, mert a grafit "átvérzik" a festéken, de gondoltam, majd én okosabb leszek - és lefújtam fixáló spray-vel a rajzot. Sajnos azonban ez még kevésnek bizonyult, mert amikor felvittem a színt, gyönyörűen elkentem vele a grafitot is, így a szépséges női arc olyan maszatos lett, mintha a hölgy éppen a kéményből pottyant volna ki.
Egy másik alkalommal viszont nem radíroztam ki rendesen a körvonalakat és úgy vittem fel a vízfestéket. A vízfesték olyan szépen rögzítette a ceruzavonásokat, hogy utána nem tudtam kiradírozni.
Ebből a két esetből tanulva a tulipánomnál először az akvarell ceruzámról lekaparásztam egy kis port, azt összekevertem pár csepp vízzel és lekentem vele az egész tulipánt. A ceruza színe a virág leghalványabb színének felelt meg. Ha lett volna fehér fényfolt, azt fehéren hagytam volna.
Ezután bátran satírozhattam a sötétebb részeket a Polychromos színesceruzákkal, a grafit már nem kenődött el. Bár a végeredmény mégsem lett kielégítő. A virág élénk színét eltompította a ceruzás aláfestés. Amúgy a színeseimmel sem vagyok teljesen elégedett, mert csak hideg piros színek vagy rózsaszínek vannak a 60-darabos készletben, amivel nem sikerült visszaadni a tulipán élénk, narancsospiros színét. Bár a színkeverésben nálam profibbaknak lehet, hogy ezzel a készlettel is sikerülne.
3 megjegyzés:
Csodálatos a tulipán, szerintem ennél szebbet nem is lehetne rajzolni !
Érdekes hogy azt írod, nem vagy elégedett a virág színével, mert nekem meg pont az tetszik nagyon. Lehet, hogy nem olyan mint az eredeti, amiről rajzoltál, de ez a szín teljesen élethű, igazi tulipánszín, és a szirmok selyemfénye is tökéletesen olyan mint a valódi, kedvem lenne végigsimítani rajta.
Köszönöm! Örülök neki, hogy tetszik! Talán pont a ceruzás "aláfestés" miatt lett olyan selymes fénye, bár az eredeti virág színe élénkebb piros.
Megjegyzés küldése