Hogy a kék és sárga keveréke miért nem lesz zöld, ahhoz egy kicsit meg kell értenünk a színek keletkezését, mert ezen alapul az egész színkeverés. Egy icipici fizika, de nem lesz nehéz.
Amikor egy tárgy kék színű, akkor az azt jelenti, hogy a fehér fény minden színösszetevőjét elnyeli, csak a kék színű fényt veri vissza, ezért látjuk kéknek.
Amikor egy tárgy sárga, akkor az a sárgán kívül minden egyéb színt elnyel. Csak a sárgát veri vissza és ettől látjuk sárgának.
Akkor most keverjük össze a sárga és a kék festéket. Mindegyikben apró festékpigmentek vannak. A sárga pigmentek csak a sárgát verik vissza és minden mást elnyelnek, a kékek pedig a kék színt verik vissza. Igen ám, de ha összekeverjük a festékpigmenteket, akkor a sárga pigmentek elnyelik a kék pigmentek által visszavert kék színt és a kék pigmentek pedig a sárga színt. Mi következik be, ha minden szín elnyelődik?
Azt a színt, ami minden fénysugarat elnyel, feketének hívjuk, tehát a kék és sárga keveréke fekete lesz.
Ha ez valamennyire érthető volt, akkor egyértelmű, hogy nem kaphatunk zöldet, hanem feketét.
Miért sikerül mégis néha zöldhöz hasonló színt keverni sárga és kék festékből?
Azért, mert senki sem képes olyan festéket előállítani, ami csak egyetlen színt ver vissza. A cadmium red elnevezésű piros szín például legnagyobb részben a pirosat, jelentős részben narancsot, kevés sárgát és elenyésző részben pedig a zöld, kék és ibolya színt is visszaveri.
A valóságban nincs tiszta piros, sárga vagy kék szín. Minden piros festék vagy narancs-piros vagy ibolya-piros. Minden kék festék vagy ibolya-kék vagy zöldes-kék és minden sárga vagy zöldes-sárga vagy pedig narancsos-sárga.
Tehát a színkeréken valamelyik szomszédja felé húz.
Érdemes tehát megállapítani a színeinkről, hogy melyik szomszédhoz állnak közelebb a színkeréken. A sárga inkább zöldes? Vagy inkább narancsos? Ha zöldes, akkor az azt jelenti, hogy nagy mennyiségben veri vissza a sárga színt, de jelentős mennyiségű zöldet is visszaver. A narancsos sárga nagy mennyiségben a sárga színt veri vissza, de jelentős mennyiségű narancsot is.
A festékekkel egyszerűbb a dolog, mint a ceruzákkal, mert az elnevezésük segít:
A Hansa vagy citromsárga = zöldessárga
Cadmium sárga = narancsos-sárga
Cerulean kék = zöldeskék
Ultramarin kék = ibolyakék
Quinacridon Violet = ibolya-piros
Cadmium Red Light = narancsos piros
Az elnevezés azonban gyakran lehet félrevezető, ilyenkor a legbiztosabb, ha megnézzük a tubuson, milyen pigmentet tartalmaz:
Cadmium Red Light = PR108 ( a PR azt jelenti, hogy "pigment red", vagyis piros pigmentről van szó)
Quinacridon Violet = PV19 ( PV - pigment violet)
Cadmium Yellow Light = PY 35 (pigment yellow)
Hansa Yellow Light = PY 3
Cerulean Blue = PB 36:1 (pigment blue)
Ultramarine Blue = PB 29
A komoly márkák feltüntetik a tubuson, hogy milyen pigmentet használnak. ASchmincke akrilfestéken például így:
A vonalkód fölött a felirat: Pigment: PO 20
Kerestem a Faber-Castell honlapján a ceruzák pigmentjeit, de nem találtam utalást, hogy melyik szín melyik pigmentet tartalmazza. Így marad a szemmérték.
Ha meg tudjuk nevezni, melyik színkategóriába tartozik az adott szín, akkor a keveréssel is könnyebb dolgunk lesz.
Tegyük fel, hogy narancsossárgát akarunk ibolyakékkel keverni. Az egyik sárga, a másik kék. Az eredmény pedig egy nagyon piszkos zöld. Ha megfigyeltük, sem a sárga, sem a kék nem tartalmazott jelentősebb mennyiségű zöldet, hiszen a nevében sem szerepel, így az eredménynek sem lesz sok köze a zöldhöz.
Ha viszont zöldessárgát keverünk zöldeskékkel, akkor kapjuk a legtisztább zöldet, hiszen itt a sárga és a kék szín is tartalmazott nagyobb mennyiségben zöldet is.
(Csak érdekességként megjegyzem, hogy az otthoni használatra készült nyomtatók a ciánkék-magenta-sárga színpatronokból keverik a színeket. Mivel a magenta egy ibolya-piros, tehát inkább a lila színhez húz, ezért ha sárgával keverjük sohasem kaphatunk tiszta narancssárgát. A házi nyomtatók tehát csak egy árnyalt narancsszín nyomtatására képesek.)
Tehát az elnevezésből már ki lehet találni, hogy mennyire tiszta lesz a keverék szín. A narancsos-sárga és ibolya-kék keverékben nem szerepelt zöld, ezért a legpiszkosabb zöldet fogja adni. A zöldes-kék és narancsos-sárga, valamint az ibolya-kék és zöldes-sárga keverékekben egyszer szerepel a zöld, ezért ez még mindig nem fog tiszta zöldet adni. Míg a zöldes-sárga és zöldes- kék keverékben 2-szeresen is szerepel a zöld, így ez fogja a legtisztább zöldet kiadni.
Szerencsére ceruzákkal nem kell ilyen módon zöldet kevernünk, mert már előre kikevertek nekünk mintegy 120 színárnyalatot. Mégsem haszontalan számunkra ez az elmélet, mert rajzolás közben sokszor kell az adott színt egy kissé módosítani. Én például 60 darabos Faber-Castell készlettel rajzolok és szinte sosem találok olyan színt benne, ami a rajzhoz pont kellene.
Tegyük fel, hogy van egy ibolya-kék árnyalatom, de nem tetszik, mert valamiért túl kéknek találom. Szeretném erősíteni az ibolya árnyalatot benne.
Miről is volt szó eddig? Hogy minden szín vagy zöldes-sárga, narancsos-sárga, zöldes-kék, ibolya-kék, ibolya-piros vagy narancsos-piros. Direkt írtam kötőjellel mindet, hogy elkülöníthető legyen a 2 szín.
Az ibolya-kékben akarom tehát az ibolya színt élénkíteni. Melyik színt használhatom ehhez? Természetesen az ibolya-pirosat. Ez ugyanis erősíti az ibolya színt, a piros pedig tompítja a kékséget.
És mit kell hozzáadnom az ibolya-kékhez, ha szeretném, hogy kékebb legyen?
( A bejegyzést Michael Wilcox - Blue and Yellow do´nt make Green c. könyve alapján írtam)
5 megjegyzés:
Kérlek a fizikát ne keverd bele, ha nem értesz hozzá! Köszönöm minden fizikus nevében.
Kedves Áron!
Kérlek te is vedd figyelembe, hogy a bejegyzés nem fizikusoknak, hanem művészeknek íródott. Ezen kívül feltüntettem, hogy ezek nem a saját gondolataim, hanem Michael Wilcox - Blue and Yellow don´t Make Green c. könyvéből származó információk. Michael Wilcox nemzetközileg elismert kutató a színek területén, ezen kívül művész és mérnök is. Posztgraduális művészeti diplomája megszerzéséhez tanulmányozta a fény fizikáját, hogy az milyen összefüggésben van a művészek, tervezők szükségleteivel. Ezért feltételeztem róla, hogy amit leírt, az pontos és hiteles.
Ha a színkeveréssel kapcsolatban leírtakkal nem értesz egyet és olyan információ birtokában vagy, ami a színkeveréshez segítségünkre lehet, akkor kérlek, oszd meg velünk!
Köszönöm.
Nagyon hasznosnak találom az oldalt. A tubuson találhatók pigment jelzéseket értem, de a számoknak milyen jelentésük van....?
Köszönöm, Rosina. Örülök, ha találsz itt hasznos információt.
A számok az adott pigmenten belüli különböző színek megkülönböztetésére szolgálnak. Pl. a sárga pigmentekhez tartozik a Hansa sárga 3-as számmal és a cadmium sárga 35-ös számmal. Hogy pontosan milyen logika szerint kapták a számokat, azt sajnos én sem tudom, de megpróbálok utána nézni.
Kedves Rosina!
Most utánanéztem, a számok a pigmentek neve után a nemzetközi Colour Index által adott sorszámok. Amikor a gyártó feltalál egy új színt, akkor kérheti a nemzetközi indexbe való felvételét. Ilyenkor az adott pigmenten belül az éppen következő sorszámot kapja. Így csupán annyit jelent a szám, hogy minél nagyobb, annál később fedezték fel vagy regisztrálták az adott színt.
Megjegyzés küldése