2011. július 30., szombat

Hogyan rajzoljunk ellipszist?

Ez jó kérdés volt számomra, amikor a "100 év" című rajzomat készítettem. Akkor nagyon megszenvedtem vele, hogy a kerékpárok kerekei kissé dőlt szögben is valóban keréknek és ne tojásnak látsszanak. De fontos lehet ez a tudás vázák, teáscsészék és még portrék rajzolásához is. Most találtam egy nagyon egyszerű és hasznos leírást, miként lehet ezt szabad szemmel könnyen megoldani. Köszönet érte Karin Wellsnek:

Határozzuk meg egy négyzettel az ellipszis külső érintőit!

Kössük össze az átellenes csúcsokat! (CC)

A vonalak metszéspontja lesz a B pont.

Osszuk szét szabad szemmel a BC vonalakat 3 egyenlő részre és jelöljük meg egy-egy ponttal a harmadokat!

A D pont lesz az ellipszis legkülsőbb pontja, és nagggyon-naggyon picivel kintebb visszük, így a DC egy icipicivel rövidebb lesz az egyharmadnál.

Jelöljük meg a négyzet oldalainak középpontjait! Ezek lesznek az A pontok.

Szaggatott vonallal csak érintjük az A pontokat és áthaladunk a D pontokon.

Hála Istennek ez mindenféle perspektívában működik és pont ilyenkor van a legnagyobb szükség rá! :)

Megjegyzés: Ha ellipszist vagy bármilyen görbét rajzolsz, sokkal könnyebb pontosan meghúzni, ha szaggatott vonallal rajzolod, nem pedig egybefüggővel.

2011. július 24., vasárnap

Grace Kelly

A kisfiú portréja óta az a kényszerképzetem, hogy a szkenelés nyújtja a rajzot. Grace Kelly rajzommal is így jártam. A hölgy feje valahogy hosszúkásabbnak tűnik, mint az eredeti rajz és fotó. Ráadásul a halványabb tónusok kimosódtak, így az arcon érdekes foltok tűntek fel.


Azt hittem, lefényképezve majd jobb lesz, de az eredmény szinte ugyanaz:



Egyszer talán majd kijavítom ezt is.

2011. július 10., vasárnap

Javítgatások

Sok művész írja, hogy kész rajzait félreteszi pár hétre és amikor újra megnézi, akkor kijavítja az esetleges hibákat.

Rajzolás közben az ember teljesen megbarátkozik a saját alkotásával és ismerősként tekint vissza az adott portré akkor is, ha nem teljesen jó. Meg aztán talán az a mondás is érvényes, hogy más rajzán a szálkányi hibát is észrevesszük, saját rajzunkon meg a gerendát sem. Talán ez is azért van, mert egy idegen friss tekintettel néz a rajzunkra, amit mi a teljesen belegabalyodott szemeinkkel látunk.
Az is megesik, hogy a rajz vége felé egyre izgalmasabbá válik. Az ember türelmetlenül várja a végeredményt és ugyanakkor talán elkapkod vagy elnaggyáz bizonyos dolgokat.

Én most két rajzomat szedtem elő és újult tekintettel javítottam rajtuk. Az egyik rajz a kedves ismerős hölgy portréja, amit kicsit sápadtnak, egytónusúnak találtam és a hölgy is mondta, hogy a szemeit rajzolhatom sötétebbre. Eléggé bátortalan voltam, mert a fotón viszonylag sötét, árnyékos az arca és a szemeitől is tartottam, hogy panda macisra fognak hasonlítani, de azért most jobban rányomtam a ceruzát és az arcot is kicsit hozzásötétítettem a szemfestékhez.


A másik rajzom Johnny Depp portréja, akinek a bajuszával nem akart stimmelni valami. Végül Castia hívta fel rá a figyelmemet, hogy a jobb oldalon több szőrszálat rajzoltam a kelleténél. Köszi, Castia!
Ha már a szememnek nem hihetek, akkor ilyen esetben elő kell szednem a vonalzót és keresztben-hosszában leméricskéltem a bajuszt és kiderült, hogy máshol is volt hiba, de így már remélem nem féloldalas a művész úr arcszőrzete.:)


Persze megesik, hogy ennek ellenére pár hét vagy hónap múlva megint nem fog tetszeni valami. De ezzel nem csak én vagyok így. Jót mulattam, mikor olvastam a francia festőről, Pierre Bonnardról (1867-1947), hogy többször is előfordult vele, hogy amikor vendégségben volt a barátainál, kijavította a festményét, amit még évekkel azelőtt eladott nekik.:)

2011. július 5., kedd

Döbbenetes művészet

Janvier Rollande: Sage, grafit
Janvier Rollande számomra két szempontból is döbbenetes művész. Az első döbbenet rajzainak fotorealisztikus élethűsége. Sage fenti portréjával találkoztam először az Artist Daily hírlevelében. Az első gondolatom az volt, hogy ez igen, még van hova fejlődni.

A második döbbenet azonban még nagyobb volt, amikor a kíváncsiságtól hajtva rákerestem a rajzaira az interneten. És az egyik oldalon egy olyan kép ugrott elém, aminek a látványától inkább megkímélem azokat, akik esetleg nem kíváncsiak rá.
Az első rémülettől visszahőkölve azért csak erőt vettem magamon és elolvastam, mit írnak róla.
A kép címe "Adieu Maman" vagyis "Isten áldjon, Anya!". A rajz a művésznő édesanyját ábrázolja a halálos ágyon, aki talán éppen az utolsó lélegzetét leheli ki.

Azóta nem hagynak nyugodni a gondolataim. Nem tudom hova sorolni. Megszállott művész, aki még az anyja halálos ágyán is tud a fényképezőgépre gondolni, hogy az utolsó pillanatokat rajzban megörökíthesse? Vagy ahogy egy blogban írják, egy érzelmekkel túlfeszített, megismételhetetlen búcsúpillanat rögzítése?
És a mama? Vajon akart valaha is így szerepelni híres művészeti múzeumok kiállításain?

A művészvilág elismeri a képet, hiszen neves helyeken állítják ki, ezért aki kíváncsi rá, azt nem fosztom meg a látványtól.
Az "Adieu Maman" c. képet megnézheted itt: http://thephoenix.com/boston/arts/48203-graphite/
Janvier Rollande szelídebb portréi megtekinthetők az Artist Daily honlapján itt: http://www.artistdaily.com/blogs/drawing/archive/2008/05/07/janvier-rollande-s-portraits-of-self-expression.aspx
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...