Sok művész írja, hogy kész rajzait félreteszi pár hétre és amikor újra megnézi, akkor kijavítja az esetleges hibákat.
Rajzolás közben az ember teljesen megbarátkozik a saját alkotásával és ismerősként tekint vissza az adott portré akkor is, ha nem teljesen jó. Meg aztán talán az a mondás is érvényes, hogy más rajzán a szálkányi hibát is észrevesszük, saját rajzunkon meg a gerendát sem. Talán ez is azért van, mert egy idegen friss tekintettel néz a rajzunkra, amit mi a teljesen belegabalyodott szemeinkkel látunk.
Az is megesik, hogy a rajz vége felé egyre izgalmasabbá válik. Az ember türelmetlenül várja a végeredményt és ugyanakkor talán elkapkod vagy elnaggyáz bizonyos dolgokat.
Én most két rajzomat szedtem elő és újult tekintettel javítottam rajtuk. Az egyik rajz a kedves ismerős hölgy portréja, amit kicsit sápadtnak, egytónusúnak találtam és a hölgy is mondta, hogy a szemeit rajzolhatom sötétebbre. Eléggé bátortalan voltam, mert a fotón viszonylag sötét, árnyékos az arca és a szemeitől is tartottam, hogy panda macisra fognak hasonlítani, de azért most jobban rányomtam a ceruzát és az arcot is kicsit hozzásötétítettem a szemfestékhez.
A másik rajzom Johnny Depp portréja, akinek a bajuszával nem akart stimmelni valami. Végül Castia hívta fel rá a figyelmemet, hogy a jobb oldalon több szőrszálat rajzoltam a kelleténél. Köszi, Castia!
Ha már a szememnek nem hihetek, akkor ilyen esetben elő kell szednem a vonalzót és keresztben-hosszában leméricskéltem a bajuszt és kiderült, hogy máshol is volt hiba, de így már remélem nem féloldalas a művész úr arcszőrzete.:)
Persze megesik, hogy ennek ellenére pár hét vagy hónap múlva megint nem fog tetszeni valami. De ezzel nem csak én vagyok így. Jót mulattam, mikor olvastam a francia festőről, Pierre Bonnardról (1867-1947), hogy többször is előfordult vele, hogy amikor vendégségben volt a barátainál, kijavította a festményét, amit még évekkel azelőtt eladott nekik.:)
